Magamról

Saját fotó
Szeretettel üdvözöllek a blogomon! Ez a blog főként Miskolc tömegközlekedésével foglalkozik. Jó olvasást kívánok!

2012. április 2., hétfő

Hibrid három évre

Új járműtípus fogja három éven keresztül színesíteni az MVK Zrt. járműparkját. 2012. április másodikán adták át a VOLVO Hungária Kft VOLVO 7700 Hybrid autóbuszát. Valószínüleg már találkozhatott kedves olvasó a csodabusszal, ugyanis péntektől folytak tegnapig a próbautak, illetve a járművezetők típusképzése. 

Szombat délután lehetőségem nyílt jobban is megismerkedni az autóbusszal, illetve egy rövid de tartalmas műszaki bemutatón részt venni. Délután egykor indultunk a Búza térről a Majális-parkba, ahonnan a rövid műszaki szemle után a Tiszai pályaudvar felé vettük az irányt, onnan ki Szirmára majd vissza a Búza térre.
Másodikán történt meg az autóbusz hivatalos átadása, illetve sajtótájékoztatója.

A hybrid jármű párhuzamos hajtásláncot alkalmaz, ami azt jelenti hogy a dízel motorhoz társul még egy elektromos motor is. Amíg az autóbusz álló helyzetből elindul és felgyorsít 18-20 km/h, addig mintha egy villamoson utaznánk aztán "kapcsol be" a dízel motor. Ezért az autóbusz akár 40%-al kevesebb üzemanyagot használ fel mint egy ma Európában közlekedő kizárólag dízel motorral rendelkező jármű.

Elsődleges információink szerint 3-án a 3A-son; 4-én a 29-esen; 5-én a 8-ason; 6-án a 11-esen, 7-én a 24-esen;8-án a 3A-son fog közlekedni.
A járműről már a jól megszokott utastérben található kérdőívek segítségével mondhatják el az utasok, amelyeket szívesen fogadnak a cég illetékes szakemberei.
Valószínűsíthetően 8-a után is ezekre a járatokra lesz kiadva, de a cég célja hogy a legtöbb járaton kipróbálhassa amelyiken csak lehet, viszont ezalól biztos kivétel az 5-ös vonal, mert Lillafüred felé az István barlang után található alagútban csak centizve fér el a jármű magassága miatt. 


Remélem blogom olvasói is találkozni fognak az autóbusszal, és elégedettek lesznek.

Kellemes tesztelést! :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése